A MAUI JIM HÍRES NAPSZEMÜVEGEI
SPANYOLORSZÁG EGYIK LEGRANGOSABB VITORLÁSVERSENYÉN
A tavalyi nyárral ellentétben, idén júniustól már megrendezésre kerülhettek azok a nagyvolumenű rendezvények, sportesemények, melyeket a szervezők a pandémia időszakában kénytelenek voltak elhalasztani. Többek közt ezen sporteseményekhez tartozik a Copa del Rey MAPFRE névre hallgató vitorlásverseny, melyet immáron 39.alkalommal, Palma de Mallorca-n rendeztek meg. A vitorlásverseny spanyol szervezés alatt áll és világszerte nagy tekintélynek örvend.
A jeles esemény azonban szponzorok közreműködése nélkül nem is jöhetett volna létre. Így köthető a történethez a Maui Jim világmárka, melynek világszínvonalú szemüveglencséiről és divatos kereteiről ismertek. A szemüvegmárka ugyanis egy fontos törekvésének tartja, hogy egy nemzetközi szinten körülfogja a vitorlázást, mint sportágat, és annak közösségét. E cél megvalósítását már több társulás is tükrözi. Kezdésképp megemlítendő a szemüvegmárka és a Real Club Náutico de Palma partneri viszonya. A vitorlásverseny ugyanis a Real Club Náutico de Palma, rövidítve RCNP keretein belül zajlott. A társulás mindkét fél számára előnyös, hisz a Copa del Rey vitorlásverseny résztvevői, szervezői olyan napszemüvegeket viselhettek az esemény lefolyása alatt, melyek 99%-ban blokkolják az UV sugarakat, és teljesen megfeleltethetők a verseny közben felmerülő ún. kihívásoknak. A világmárka pedig a sporteseményen keresztül tovább erősíti táborát, olyan közönséget generálva, amely tevékenységéhez elengedhetetlen egy jó minőségű, masszív sportszemüveg használata. Martijn van Eerde, a Maui Jim senior marketing direktora így fogalmazott a kollaborációról: a „Maui Jim csapata teljesen felvillanyozott, hisz láthatja a koronavírus alatt megpihent sportolókat és csapatokat újult erővel visszatérni.”
Nem beszélve azokról a szórakoztató programokról sem, amelyeket a világmárka a verseny köré épített. Tudniillik a híres napszemüvegmárka a Dioptrend Magazin vezetőségét is invitálta Mallorcára, ahol egy verseny köré épülő, igazán exkluzív programrenddel fogadott bennünket.
A regattának és a köré épülő rendezvényeknek díszvendégei is voltak, szintén a Maui Jim vendégköreként. Ők fontos küldetéssel érkeztek, hiszen rajongótáboruk végig követhette a különböző közösségi felületeken a Maui Jim napszemüvegek helytállását a Copa del Rey-en, illetve magát a regatta lezajlását is. Az utóbbi a Maui Jim vitorláshajóról történt, amely a verseny ideje alatt minden nap behajózott vendégeivel a tengerre, hogy testközelből konstatálhassák a fejleményeket. Mindemellett a Copa del Rey rendezvény köré épült egy pompás gálavacsora is, amelyen a közönség szórakoztatásáról a Cirque du Soleilmkortárs cirkusz gondoskodott. Nem hiába, a Maui Jim márkanév alatt csakis jó minőségű termékekre és színvonalas eseményekre gondolhatunk. Ami a szervezés további részleteit, és a verseny eredményeit illeti, a Copa del Ray MAPFRE weboldalán elérhetők további cikkek, amelyek részletesebben taglalják ezeket, illetve a Maui Jim napszemüvegmárka és a rendezvény társulását.
Megerősítve e szponzori tevékenység sikereit, és ezzel új célközönség elérésének lehetőségét, a Maui – szigetről származó szemüvegmárka bővítette partneri viszonyát a SAil GP nemzetközi vitorlásversennyel. Ez a Maui Jim számára már a második covid utáni szövetkezést jelenti. Így a Maui Jim a Copa del Rey MAPFRE és a Sail GP regatták ‘Official Eyewear’ címét viseli. Martijn van Eerde, a Maui Jim senior marketing direktora egy újabb fantasztikus lehetőségnek tartja a Sail GP-vel köttetett partneri viszonyt. Martijn szerint ez a társulás egyben remek lehetőség a Hawaii-i kultúra kibontakozására, hiszen a vitorlázás jelentős szereppel bír a Hawaii-i sportok között. Így testesülhet meg a PolarizedPlus2TM integrálása egy olyan sportágba, melynek hatalmas közönsége van.
Maui Jim napszemüveg kínálatunkat itt találja: Maui Jim napszemüveg
Diop, A Dioptrans hivatalos havi magazinja 2021. szeptember X.évfolyam IX.szám